2011. október 10., hétfő

Képzelet

Ahogy egyre lejjebb ereszkedik a nap,
érzem, a lelkem kettészakad.

Sosem hittem benne,
de már be kell látnom,
ő az akire én valóban vágyom.

Eszem! Hol jársz?
Merre tartasz éppen?
Ez nem helyes! Hallasz?

Mikor a éjjelek nappallá válnak,
és a nappalok éjjé,
elgondolkodom:
Te jó ég! Ki vagyok én?

Ki vagyok én, aki ilyet elkövethet,
Ki vagyok én, aki a kútba lökhet?
Ki vagyok én, akivel játszani lehet,
Ki vagyok én, aki észre sem veszi mindezeket?

Éjfél vagy dél, nekem nincs különbség,
Megjelensz, hagyod, hogy elhagyja tudatomat a józan ész.
Nem teszel ellene semmit, ajkam az ajkadhoz ér,
Vess véget ennek, még mielőtt a nap felkél!

Mert ha megtörténik, ájultan ébredek,
Nem tudom: 
Valóság volt? Vagy csak álomból ébredek?

Hagyj el hit! Hagyj el józanság!
Ne érezzem a lélegzetedet,
Többé ne engem kábítsál!

Érzem ahogy párolog, érzem ahogy elszáll,
De ahogy leszáll az éj, megint csak te maradtál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése