Ahogy egyre lejjebb ereszkedik a nap,
érzem, a lelkem kettészakad.
Sosem hittem benne,
de már be kell látnom,
ő az akire én valóban vágyom.
Eszem! Hol jársz?
Merre tartasz éppen?
Ez nem helyes! Hallasz?
Mikor a éjjelek nappallá válnak,
és a nappalok éjjé,
elgondolkodom:
Te jó ég! Ki vagyok én?
Ki vagyok én, aki ilyet elkövethet,
Ki vagyok én, aki a kútba lökhet?
Ki vagyok én, akivel játszani lehet,
Ki vagyok én, aki észre sem veszi mindezeket?
Éjfél vagy dél, nekem nincs különbség,
Megjelensz, hagyod, hogy elhagyja tudatomat a józan ész.
Nem teszel ellene semmit, ajkam az ajkadhoz ér,
Vess véget ennek, még mielőtt a nap felkél!
Mert ha megtörténik, ájultan ébredek,
Nem tudom:
Valóság volt? Vagy csak álomból ébredek?
Hagyj el hit! Hagyj el józanság!
Ne érezzem a lélegzetedet,
Többé ne engem kábítsál!
Érzem ahogy párolog, érzem ahogy elszáll,
De ahogy leszáll az éj, megint csak te maradtál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése